"Egy kedves arc gyakran bűnös szívet leplez."
* Kamilla szemszöge *
Nem éreztem magam kiváltságos helyzetben, ahogy azt az emberek gondolnák. A király leendő hitvese voltam. Az anyám gyakorlatilag oda dobott a királynak. Szerettem a királyom, ennek ellenére. Sétáltam vele mikor akarta, háltam vele amikor akarta, segítettem neki döntéseket hozni, ha úgy kívánta.
A kertben néztem épp a gyönyörű virágokat, mikor egy katona elém lépett és megkért, hogy menjek vele. Tettem ahogy kérte, s elkísért a király elé. Nem volt rajtam fűző, de a levegő így is alig jutott belém. Magam sem tudtam miért. Meghajoltam a király előtt majd felnéztem rá. Rosszallón méregetett, s végül felállt és intett az őröknek. Két megtermett férfi ragadta meg a karom, s felvonszoltak a lépcsőn a király elé. Ledobtak elé s addigra én már alig kaptam levegőt. Fuldokolni kezdtem, majd a világ kezdett egyre homályosabbá válni, míg végül feladtam, s elnyomott az álom. Hallottam ahogy a király az őrségért kiált és éreztem, hogy felveszi erőtlen testem.
Mikor felébredtem, már ágyban feküdtem. Újra kaptam levegőt. Megkönnyebbülten tapogattam a mellkasom, s közben nagyokat sóhajtottam. Felültem és kinéztem az ablakon. A fény elsőre megzavarta a látásom, majd egyre tisztábban láttam. Egy alak kezdett kibontakozni benne. Felálltam s lassú léptekkel közeledtem felé. Amint mögé léptem a vállára tettem kezem, s ő azonnal megfordult.
- Uram! - meghajoltam, de a király gyorsan felállított. Belenéztem a szemeibe. Kedvesség és aggodalom csillogott bennük.
- Jobban vagy, hölgyem? - kérdezte aggodalommal, hangjában. Biccentettem a fejemmel s arcomra szelíd pír ült. - Bocsásd meg, a tegnapi viselkedésem. Csupán szóbeszédet hallottam. - "ennyit alhattam volna?" - gondolkodtam.
- Miféle szóbeszédet, uram? - hangomban bizonytalanság érződött. Megfogta a kezem, s megsimította az arcom.
- Csupán, hogy hölgyem, gyermeket vár.
- Biztosíthatom, uram, nem tudok róla. - leszegtem a fejem, majd a hasamra tettem a kezem. Uram, megfogta az állam s tekintetem az övéhez irányította.
- Szép hölgyem. Aludd ki magad, biztos nagyon megráztak a hírek. Arcod teljesen elsápadt. - megcsókolta a kezem, s az ajtóhoz sétált. Ott megállt s visszanézett rám.
- Küldetem a cselédet. - azzal elment. Visszabotorkáltam az ágyamhoz, és zavartam leültem rá. A fejem majd ketté hasadt a fájdalomtól. Nem tudtam mit tenni. Csak ledőltem a párnáim közé, s újra elaludtam.
* Araya szemszöge *
- Jerj, húgom! - szólt Thor kedvesen. Loki-hoz igyekeztem volna, de nem tudtam. A fivérem megállított, s megkért tartsak vele a vacsorához. - Szép esténk van, nem de? - kérdezte méltóság teljes mosollyal az arcán. Bólintottam s egyre csak azon járt a fejem, hogy vajon hol lehet Loki? Már 3 napja nem láttam. Megtorpantam. Mi van, ha megszökött? Ha elment, hogy elhagyjon engem, mert megtudta mit érzek iránta. A kezeimbe temettem az arcom és csak sírtam. Thor persze nem értette, s ezért a kellő képen bánt velem.
- Húgom! Minden rendben? Húgom? Őrség! - kiáltott. Hangjában zavarodottság és félelem csendült fel. Megfogtam a karját, s könyörgőn néztem a szemébe.
- Ne! Kérlek, bátyám! Hagyd az őrséget! Csupán aggódom! - hangom elcsuklott, és szemeimből elapadtak a könnyek.
- Loki... Ugye? - kérdezte dühödten. - Jaj, húgom! Loki csak tönkre tesz téged! Ezt te is tudod! Miért szereted még is? - láttam rajta, hogy semmit nem ért abból amit csinálok. De magam sem. Megszállottan rajongtam a bátyám iránt, de ebből ő semmit nem viszonzott. Csak Thor szeret engem annyira, hogy tudja ha baj van velem, és segít rajtam. De Loki? Ő soha! Elszántan hajszolja a nőket, s mulat éjszakákon át. Én még is szeretem. Csak tudnám miért. Talán egyszerű a válasz, de még nem elég világos, hogy lássam.
- Bátyám... - kezdtem bele. - Bocsásd meg nekem mind azt amit eddig ellened tettem. A szerelem elvakított. Te vagy az egyetlen aki igazán megért engem! - elmosolyodott és megölelt. Folytattuk az utunk az étkezőteremig. Az asztal tömve volt finomságokkal. Én azonban nem voltam éhes. Egy falat sem ment le a torkomon. Csak arra vártam, hogy végre mindenki nyugovóra térjen és én végre elszökjek.
Vacsora után még beszéltem a cselédemmel, de nem engedtem, hogy sokáig maradjon. Fáradságot színleltem és korán visszatértem a szobámba. Összeraktam néhány holmit, és már indultam is. Nehezen, de sikerül átvergődnöm az őrökön, majd a kaput elhagyva egy percre visszanéztem. Valamiért olyan érzés fogott el, hogy soha többé nem jövök vissza ide... Asgardra...
*Bocsássatok meg, kedveseim, de sajnos mióta beindult a nyár, már nem tudom magam időhöz kötni! Sajnálom! De nagyon remélem, hogy még itt vagytok és olvassátok! Igyekszem innentől fogva hétfőnként hozni az új részeket! <3 Írjatok kommentet, hogy tudjam mit gondoltok az adott részről! Vagy ha új vagy, de érdekel a folytatás iratkozz fel! Köszönöm! További szép napot! <3 *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése