7. Rész: Kegyelem és Kegyelet

"Az ember életének van értelme, nem a halálának."

* Thomas szemszöge *

A trónon ülve a Világ olyan más... Az emberek a földig hajolnak előtted, a kedvedre akarnak tenni és bármit megtennének érted. Nekem ez a világ nem tetszett. Nem éreztem magam olyan nagynak. Egy átlag fiú voltam. Mindössze 15 esztendős. Még is... Nekem kellett megoldást találnom a legagyafúrtabb és legnehezebb problémákra is. Minden teher engem nyomott. Próbáltam meggyőzni anyámat s apámat is, de mind hiába. Nem lehetek gyermek többé. Valójában soha sem tekintettek rám gyermekként. Csecsemő korom óta királynak vagyok szánva. Testvérek híján ez rendjén is való. Ifjú koromban tanítottak meg a tanítók az érett és bölcs gondolkodásra. De talán csak az eszem nagy. A karddal megtanítottak harcolni, még sem bántam vele olyan ügyesen. Persze ha a szükség úgy kívánja, habozás nélkül ragadok kardot és megyek csatába. Most azonban még kardot sem engednek fognom.
Épp az emberek panaszait hallgattam, amikor váratlanul berontott, kedves kuzinom a kíséretével. Felálltam és dermedt figyelemmel követtem lépteiket. Mindenki elnémult. Csak a közeledő léptek zaja hallatszott. Minden egyes lépéssel, egyre biztosabban tudtam, hogy nem jó szándék vezérelte ide, drága rokonaim. Néném megállt előttem, s gúnyos mosollyal körbe pillantott majd felhorkant. 

- Felség! - üdvözöltek egy udvarias meghajlással. - Mily elnyűtt az udvarod. Pedig úgy hallottam nincs párja egész Westerosban. - felemelt fővel, szinte már undorral nézett körül a teremben. Nem látom szívesen a néném s kísérőit. A 7 királyság egyik legfenhélyázóbb személyei. Nagybátyám évekkel ezelőtt esett el az egyik csatában. Az a csata is csak ezért az átkozott trónért folyt. Nem szerettem benne ülni. Mindig az előttem uralkodó királyok jutnak az eszembe, s hogy vesztek oda egy hatalomért folytatott csatában. Hány uralkodásra termett király vesztette fejét, csak hogy övé legyen egész Westeros. Undorodtam a tróntól. De a királyi rangom miatt nem vehettem félvállról. Újra nénémre figyestem, s ittam lekicsinylő szavait. 

- A kastélyod nem elég fényűző a rangodhoz... Hisz még is csak király vagy, az istenekre! - káromkodott. 

- Nekem, s családomnak megfel...

- Persze, persze! Az ostoba húgomnak minden megfelel... - gyorsan a szája elé kapta a kezét és elmosolyodott. - Bocsásd meg uram a rossz fecsegőm... Csak beszélek össze-vissza. De akkor most térjünk is vissza a fontos dolgokhoz... Hogy miért is vagyunk itt... - megköszörülte a torkát és a háta mögül elő lépett a kuzinom, Kamilla. Gyönyörű volt. Westeros leggyönyörűbb leánya. Mindössze 14 éves volt, s még hajadon. Szőke haja csak úgy szikrázott ahogy a nap megsímogadta. Szemei türkizen ragyogtak akár az ég két legfényesebb csillaga. Bőre fehér volt, s termete meglehetősen gyenge és törékeny. Szépsége beragyogta a termet. Illendően meghajolt majd halvány mosollyal rám pillantott. 

- Felség. Mint tudod, az országnak biztos vezetőre van szüksége... S ahoz az uralkodónak nő is kell az oldalára, nem csak kard. Lady Stark fattyú leánya épp való hozzád, uram. 

- Hogy hozzám? Egy fattyú leány? Ne tréfálj velem néném! - nevettem, majd undorodva fordultam felé. - Nekem nemesi vérű asszony kell! Nem holmi fattyú leány...- a szavaim csöpögtek a gúnytól és az undortól. - Most elmehesz, ha ennyi volt jöttöd célja. - a néném fejet hajtott és kíséretével együtt kivonultak. Kamilla azonban maradt. Néném biztos okkal hagyta itt. 

- Hát te, kedves kuzin? Téged itt hagytak? - kérdeztem nevetve. 

- Nem, felség. - mosolyodott el. - Enegem neked szántak, uram. 

- Akkor miért beszélt anyád arról a fattyú leányról? 

- Felség, ha megengedet, az anyám szokott félre beszélni. Sokszor maga sem tudja mit hord össze-vissza. 

- No ez már igaz! - mosolyodtam el. - Jerj akkor, kedves kuzin. Sétálnék egyet. - leballagtam a lépcsőn, s karon fogva kísértem el, hölgyem a kertbe. 

* Loki szemszöge* 

A Midgardon minden egészen más. Itt az emberek nem mulatnak, nem hálnak minden éjszaka. Inkább nyomorognak és éheznek. Egy erdőben sétáltam éppen, mikor hirtelen egy lovas csapat vágtatott el mellettem egy pár méterre. Egyikük sem vett észre. A fák elfedtek előlük. Hirtelen kardok csattogását hallottam a távolban és közelebb lopóztam. Két lobót láttam. Egyen mellyen egy szarvas ágaskodott, s egyen melyen sárkány égett vörösen. Végül a srárkány legyőzte a szarvast, s engem is elragadtak. Fogoly lettem pedig csak megfigyelő voltam. Az út hosszú volt és kényelmetlen. Megkötözték a kezem és egy lovas húzott maga után. Alig bírtam tartani az iramot. Mikor azonban megérkeztünk hatalmas meglepetésemre a város hemzsegett a boldog emberektől. 

- Most pedig a királynő elé viszünk téged. Majd ő dönt a sorsodról. - mondták gonosz mosollyal arcukon. 

- Nem tetszik az ötlet... - de nem volt választásom. Berángadtak a trónterembe ahol a királynő épp férfiakkal társalgott. Pont háttal állt, de tündöklő fehér haja ragyogott az ablakon besütő napsugárban. A katona aki elhúrcolt kihúzta magát és jelentett. 

- Királyném, hoztunk egy foglyot! - nem fordult meg, csak ítélkezett. 

- Öljétek meg! - legyintett. Megilyedtem és felszólatam.

- Felség! De hisz én nem tettem semmit ellened! - mentegetőztem. Erre azonban azonnal megfordult. Álom szerű volt. Gyönyörű akár egy égi csoda. Ahogy rám nézett láttam rajta, hogy elgondolkozik. 

- Vagy várj! Ki vagy te? Melyik zászló alatt szolgálsz? - kérdezte határozottan. 

- A nevem Loki, Asgardról jöttem. Apám a 7 világ örzöje. - vallottam be. - Azért jöttem a Földre, hogy megakadályozzam a felkeléseket... 

- Én is pont ezt akarom! - mondta már valamivel enyhébben. - Örök, engedjétek el! - az őrök azonnal eloldoztak és végre újra érezhettem a kezemben a vér áramlását. - Most pedig menj vissza ahonnan jöttél! Majd én ügyelek az emberek biztonságára. - már toloncoltak ki a teremből mikor újra felszólaltam.

- Felség! Kérlek! Had maradjak itt. Had szolgáljalak téged! Asgardon az élet olyan sivár és unalmas. A Földet azonban már  régóta csodálattal figyelem. Végre sikerült megszöknöm, s te vissza toloncolnál? - kis gondolkodás után azonban a királynő megkegyelmezett. 

- Ám legyen! Jerj a királyi tanácsba. Ott nagyobb hasznodat veszem. - a kezét nyújtotta én meg felsiettem mellé majd elindultunk a tanácsterem felé.